| 
         
          | Született :
 1817 május 17-én
 Nagyléta
 
 Elhunyt :
 1895 december 17-én
 Vértes
 |  
         
          | Fontosabb évfordulói: |   
          |  |   
          | 1840 | Gyufagyárat 
            alapított |   
          |  |   
          | 1848 | Kossuth 
            kinevezte az állami gyárak fõfelügyelõjévé |   
          |  |   
          | 1849 | A szabadságharc 
            leverése után börtönbe került |   
          |  |   
          |  |   
          |  |  |   
          | Találmánya mellett tudományos tevékenysége 
              a kémiára és a mezõgazdaságtanra terjedt ki.
 Egyik elsõ terjesztõje volt Magyarországon a korszerû kémiának.
 Elsõ munkája, "Über die Theorie der Chemie" (Berlin, 1838) 
              a kémia elméleti kérdéseivel foglalkozik.
 Tankönyvét, "A vegytan elemei"-t háromkötetesre tervezte, 
              de csak egy kötete jelent meg Nagyváradon 1847-ben.
 
 Irinyi volt az elsõ tudós, aki a gipszet talajjavításra ajánlotta.
 |  | 
         
          | A biztonsági gyufa |   
          |   |   
          | Kevés olyan találmány létezik, mely annyira ismert és szinte mindennapi 
              használati tárggyá vált, mint a gyufa. Szinte fogalomként él az 
              emberek tudatában, jóllehet ma már a gázgyújtók és az elektromos 
              gyújtók korában egy kissé háttérbe szorult. Feltalálója, illetve 
              pontosabban továbbfejlesztõje és véglegesítõje egy nevezetes család 
              tagja, Irinyi János volt, akinek egész életútja jellegzetesen 19. 
              századi magyar tudóssors. 
 A gyufa feltalálásának folyamata egészen az õsidõkig visszavezethetõ:
 
 - Az õsember hegyezett végû fapálcák gyors pörgetésével élesztett 
            tüzet.
 
 - Évezred múlva az ókori emberek, miután megismerték a vasat, kovakõbõl 
            csiholtak szikrát, késõbb hegyi kristályból vagy üvegbõl készítettek 
            lencsét, mely segítségével a nap sugarait egy helyre fókuszálták, 
            s gyújtottak lángot.
 
 - A XVIII. század végéig a fenti eszközök voltak az egy az egyedüli 
            tûzszerszámok. Ez idõben kezdik el tûzgyújtásra használni az akkor 
            már száz év óta ismert foszfort, mely levegõn vagy gyenge dörzsölésre 
            meggyulladt.
 
 - 1805-ben, Párizsban tûnik fel egy újfajta tûzszerszám, a mártógyufa. 
            Ennél a káliumklorátnak (KClO3) azon tulajdonságát használták fel, 
            hogy szerves, illetve éghetõ anyagokat koncentrált kénsav hatására 
            heves reakció kíséretében meggyújt. Chancel J. L. káliumklorát, kénvirág 
            és likopodium arabgumi oldatos keverékébõl készített fejjel látta 
            el gyufáit és egy kis üvegecske kénsavval együtt hozta forgalomba. 
            A gyufa fejét a kénsavba kellett mártani, hogy az meggyulladjon.
 
 - Hogy ne kelljen semmilyen savas anyag a gyufa meggyújtásához, további 
            kísérletek folytak. Ennek egyik eredményeképpen Tillmetz müncheni 
            gyógyszerész 1815-ben elkészítette az elsõ dörzsgyufát. Ugyancsak 
            káliumklorátos keveréket használt gyufafejként.
 
 - 1831-ben Németországban Marggraf G., Ammüller L. és Mayer W. egymástól 
            függetlenül oly könnyen gyúló gyufákat készítettek, melyek feje arabgumi 
            oldatban eldörzsölt foszforból, káliumklorátból és kénbõl állt. Ezek 
            a kisüzemek a Kammerer Jakob Friedrich által 1832-ben létesített foszforos-gyufagyárral 
            szemben életképtelenek voltak és nyomtalanul eltûntek.
 
 - Az angolok Walker John-t tartják a dörzsgyufa feltalálójának, bár 
            Tillmetznél sokkal késõbb, 1827-ben állította elõ dörzsgyufáját, amit 
            1832-ben szabadalmazott. A kénezett végû szálra felvitt gyújtófej 
            a káliumklorát, kén és a ragasztószer mellett még egy dörzsölésre 
            könnyen felrobbanó anyagot, a durranóhiganyt is tartalmazta.
 
 - Az igen drága és veszélyes durranóhigany helyett Jones S. antimonittal 
            (Sb2S3) készített gyújtóelegyet szabadalmaztatott 1832-ben.
 
 - Walkerrel és Jonessal egyidõben Rómer István magyar származású bécsi 
            gyufagyáros is szabadalmaztatta (1832) mártógyufaként is használható 
            dörzsgyufáit.
 
 - 1834-ben Zucker László megalapítja az elsõ magyarországi dörzsgyufagyárat.
 
 - Bár a dörzsgyufa a mártógyufánál tökéletesebb szerszámnak bizonyult, 
            még mindig meg volt az a nagy hátránya, hogy veszélyes robbanó anyagot 
            tartalmazott és meggyulladása is robbanással történt. Ezen a hibán 
            Irinyi János segített, aki feltalálta a zajtalanul gyúló gyufát.
 |   
          |   |   
          |  |   
          | gyufa teszt |   
          | Irinyi János 1836-ban a bécsi Politechnikumban tanult kémiát, amikor 
              is egyik professzorának, Meissner Pálnak egy sikertelen kísérlete 
              kapcsán merült fel benne annak megoldása, hogy miként lehetne egy 
              olyan gyufát készíteni, mely zajtalan és biztonságos. Az akkoriban alkalmazott gyufák a fejükben található vegyi anyagok 
            összetétele miatt igen nagy hang és láng kíséretében lobbantak fel. 
            Irinyi ötlete abban állt, hogy a gyufa fejében lévõ fehérfoszfort 
            nem káliumkloráttal, hanem ólomdioxiddal keverte. Így jutott el a 
            mai is használatos biztonsági gyufa õséhez.
 
 Még ebben az évben szabadalmaztatta új találmányát, azonban elegendõ 
            tõke hiányában nem tudta elkezdeni annak gyártását. Így hát találmányát 
            60 forintért eladta Rómer István bécsi gyógyszerészmesternek, aki 
            elkezdte annak tömeges gyártását, s tekintélyes vagyonra tett szert. 
            Eközben Irinyi a kapott összegbõl berlini egyetemi, majd hohenheimi 
            gazdasági akadémiai tanumányait fedezte.
 Hazatérve 1840-ben létrehozta saját gyárát "Elsõ Pesti Gyújtófák 
            Gyára" néven, mely a város több pontján mûködött.
 |   
          |   |   
          |  |   
          | Az Irinyi-féle 
              biztonsági gyufa |   
          | A gyufagyártás folyamata abból állt, 
            hogy a kérgüktõl megfosztott fatörzseket 60 cm hosszú rönkök alakjában 
            leháncsolták, majd vékony szalagokra szelték. Ezután a gyufaszálak 
            hosszának megfelelõ méretûre vágták azokat, majd egy darabológép segítségével 
            kis pálcikákká alakították. 
 A nyers szálakat foszforsav, illetõleg foszforsavas ammónium vizes 
            oldatával impregnálták, esetleg anilinfestékfürdõben megszínezték, 
            majd meleg légáramban forgó dobokban megszárították azokat.
 A forgatás közben egymáshoz súrlódó szálak egyúttal érdes felületüket 
            is elvesztették, lecsiszolódtak.
 
 Az impregnálás megakadályozta, hogy az eloltott gyufaszál tovább izzon. 
            A következõ lépésben rovátkolt falécekbõl kialakított keretekbe tûzdelték 
            be kis térközökkel a szálakat és a keret két oldalának összeszorításával 
            rögzítették õket. A keretbõl kiálló szálvégeket elõször megolvasztott 
            paraffinba, vagy a foszforos gyufáknál olvasztott kénbe, majd a gyufafejet 
            képezõ gyújtóelegybe mártották.
 Az így megszilárdult anyagból jött létre a gyufa feje.
 |   
          |   |   
          |  |   
          | A szálakat a gyújtóanyagba mártják |   
          | Az így elkészített, immár kényelmes használatú 
            és biztonságosan fellobbanó gyufának is volt egy nagy hibája, és pedig 
            az, hogy a gyufa feje az erõsen mérgezõ foszfort tartalmazta. A tömeggyártásban 
            egyre nagyobb számban foglalkoztatott munkások súlyos foszformérgezést 
            kaptak. A foszfor-nekrózis oly mértékben lépett fel, hogy ez végül 
            is a legtöbb országban a foszforos gyufa gyártásának betiltásához 
            vezetett. Elsõnek 1874-ben Dánia és Finnország, majd késõbb a többi 
            európai állam (Németország 1903-ban, Ausztria és Magyarország 1912-ben) 
            is beszüntette a foszforos gyufa gyártását. 
 1844-ben olyan gyufagyártási eljárások váltak ismertekké, melyekben 
            már nem kellett mérgezõ anyagokat felhasználni. A fehér- és sárga-foszfor 
            helyettesítésére végül a vörös-foszfort találta alkalmasnak egy svéd 
            egyetemi tanár, Fasch Gustav Erik, aki megalkotta a ma is használatos 
            gyújtófejet. Az általa szabadalmazott gyufa káliumklorátból, kénvirágból 
            és arabgumiból álló fejjel bírt, meggyújtása pedig csak különleges 
            dörzsfelületen vált lehetségessé. Ezt a szabadalmat felhasználva és 
            némileg tökéletesítve kezdték meg 1845-ben Jönköpingben a Lundström 
            testvérek a "biztonsági gyújtó", vagy ahogyan másként nevezték, 
            az egész világon elterjedt "svéd gyufa" gyártását. Lundström 
            vörös-foszforból, antimonitból, umbrából és enyvoldatból készített 
            péppel a gyufadobozok oldalán állított elõ dörzsfelületet, míg a gyufák 
            feje foszformentes maradt, azaz káliumklorátból, antimonitból, umbrából 
            és arabgumiból állt.
 
 Ma már milliószámra gyártják a gyufaszálakat, melyeket természetesen 
            gépekkel készítenek. Különbözõ színekben és méretekben találkozhatunk 
            velük. A dobozaik még ma is reklámhordozó felületként funkcionálnak.
 |  | 
         
          |  |   
          | © 2003
 |   
          |  
 
  
 
  
 
 Az oldalak megtekintéséhez minimum 800x600-as felbontásra és 16bit-es 
              színmélységre
 van szükség !
 Ajánlott felbontás
 1024x768 pixel
 24bit-es színmélység!
 
 
 Támogatottböngészõ típusok:
 IE , NS, Mozilla, Opera
 
 Minden jog fenntartva
 Horváth & Fellner
 © 2003
 |  |